Habár, nem én fogom kapni az irodalmi Nobel-díjat, de nem adom fel, hogy lejegyezzem gondolataimat. Remélem, magamon kívül, másnak is okozok egy kis örömet.
Sokat töprengtem azon, miért vonzódom annyira "Hegylakóhoz"! Egyre jobban érdekel a történet, és, hogy vajon igaz lehet-e. S ha igen, hogy tudja ezt egy "halandó" vagy "halhatatlan" feldolgozni? Halandóként is nehéz feldolgozni az elvesztést, a halált, egy szeretett ember hiányát. De tudjuk, hogy eljön a mi időnk is. Halhatatlanként ez még kilátástalanabb lehet. Így megértem Connor MacLeod-ot, hogy inkább elvonult a "Menedékbe" és az emlékeinek él. S aztán a végső ütközetben mégis lemond az örök létről, hogy segítse és ezzel életben tartsa Duncan MacLeod-ot. Míly dicsőséges önfeláldozás!
(Természetesen a lefejezés nem a legfelemelőbb élmény, de hát ez kell az "élethez".)
De ennél is jobban izgat nőként az örök szerelem kérdése.
Lehet-e valakit egy életen át szeretni? Lehet-e valaki annyira a részünk, hogy elvesztésével magunk is megsemmisülünk (részben vagy egészben)? Hogy szembe szállunk a világgal valakiért, aki ugyanezt megtenné értünk? Hogy feladjunk mindent és mindenkit egyvalakiért?
És persze ne feledkezzünk meg a zenéről, mely a filmeket és a sorozatot is áthatja!
Queen: Who want's to live forever! ( http://www.youtube.com/watch?v=5L8-FTvSVxs )
Az egyik örök klasszikus, melyben annyi fájdalom és öröm, annyi érzelem van! Persze Freddie Mercury csodálatos hangja is kell ehhez!
Remélem, mindannyian megtaláljuk a párunkat, akivel boldogok lehetünk!
Csók a családnak:Esztianyu
Hajrá Eszti! Nagyon jó Téged is a blogolók közt látni, olvasni.:)
VálaszTörlésVan Olyan, akiért képes vagy mindent feladni, akiért érdemes mindent feladni, csak egy valamit soha, saját magadat!!!