Boldog?

Azt hiszem, nem vagyok boldog.
Nem, nem hiszem. TUDOM.
Legalábbis nem maradéktalanul.

S hogy mikor voltam az? Voltam egyáltalán? 
Talán csak pillanatokra. Esetleg percekre, órákra, ...

Nem érzem azt, amit lehetne.
Végülis azt csinálom, amit szeretnék. Nem szól bele senki. Én döntök az életem felől. Mégis hiányzik valami ....
vagy valaki.
Rossz, ha az örömödet, a bánatodat nem tudod megosztani senkivel.
Hazajövök és az üres szobák várnak.
Ez nagyon jó olykor, de az állandóságába lassan már tönkremegyek....
Szerencsére vannak körülöttem barátok, ismerősök, de nagyon hiányzik a társ.

Azonban, míg nem fogadom el így az életemet, magamat, és nem vagyok boldog, kiegyensúlyozott, hogy tudnék boldoggá tenni valaki mást, hogy adhatnám meg neki a biztos hátteret, amire vágyik?

Ez a 22-es csapdája!
S hogy ki lehet-e belőle keveredni?
Talán igen.
Muszáj!

Nem lehet ennyire elhagyni magunkat. Nem szabad!

Nem arra teremtettünk, hogy egyedül éljük le az életünket. Társas lények vagyunk.
De nem könnyű. Sőt! Bármennyi pozitív visszajelzést is kapok, nem tudok hinni benne.

S hogy mi lehet a megoldás? Talán ez: "Meg kell tanulnunk vágyakozni azután, ami a miénk." (Pilinszky János)